Testvérféltékenység, és amit a szülő tehet...

Bár azt megtapasztalni, hogy milyen "valaki testvérének lenni", nem alapvető emberi szükséglet, mégis, aki ezt átéli, jelentős élményekre tesz szert. Ahogy a család az elsődleges szocializációs közeg, úgy a testvér az első, akivel gyakoroljuk a társas kapcsolatokban való működésünket, gyakran vele több időt töltünk, mint szüleinkkel. A testvérünk az, akivel játszunk, eltanuljuk a viselkedését, utánozzuk, egyúttal idősebb testvérünktől vagy általa számtalan dolgot meg is tanulunk (például a kis óvódás "véletlenül" megtanul olvasni, amikor nagytestvére első osztályos lesz). Ennek ellenére, bárhogy is nézzük, a testvérünk az, akivel meg kell küzdenünk, ha szüleink figyelmére, idejére vágyunk. 

Különösen nehéz ez a legidősebb gyermek esetében, akinek szembesülnie kell a "detronizálással" - ahogy a szakirodalom mondja -, ami a trónjától való megfosztást jelenti. Az addig egyetlen gyermeknek, akire minden szülői (és nagyszülői) figyelem irányult, hirtelen riválisa akad, akivel ráadásul többet is foglalkoznak, hiszen a csecsemő szükségletei megkívánják a nagyobb jelenlétet. Fokozottan igaz ez akkor, ha a gyermek valamilyen speciális szükséglettel rendelkezik, például krónikus betegséggel vagy fogyatékossággal él. Ilyenkor elsőszülött gyermekünk sokféleképpen reagálhat, azonban szülőként fontos tisztában lenni azzal, hogy reakciói - bizonyos határokon belül - természetesek. Előfordul, hogy a már szobatiszta gyermek ismét bepisil, esetleg agresszió jeleit mutatja testvére felé. Nagyon fontos ilyenkor, hogy a szülők képesek legyenek kiegyensúlyozni azt a változást, amely éppen zajlik, így elkerülhető a krízis. Természetesen a testvér agresszióját, hogy bántsa a másikat, nem szabad megengedni, ugyanakkor érzéseit el kell fogadni és megérteni őket.

Lássuk meg azt is, hogy gyermekünk viselkedése hátterében az attól való félelem is állhat, hogy "őt már nem is szeretik", hiszen "mindenki csak a másikról beszél", jönnek a rokonok, körülrajongják az újszülöttet, "de velem ki foglalkozik?". Ez a félelem az, ami a kistestvérre való haragként végül megjelenik.

De mit tehet a szülő, hogy segítse gyermekét ebben a nehéz időszakban? Érdemes időben, akár már a terhesség látható jeleinek megjelenése előtt elkezdeni erről beszélgetni a gyermekkel. Meséljünk neki arról, hogy milyen volt, amikor ő volt "pocaklakó", elevenítsünk fel történeteket abból az időszakból, hogy mennyire vártuk őt, akár nézegessünk fényképeket, amin látszik, hogyan növekedett az édesanya pocakja. Kezdjük el felkészíteni arra is, hogy mi várható majd, amikor megszületik a pici. Tudjon a gyermek arról, hogy lesz majd olyan, amikor anya néhány napig kórházban lesz, mondjuk el neki, hogy ennek mi az oka és ki fog közben rá vigyázni. Hangsúlyozzuk, hogy ez néhány napig fog tartani, és amikor anya és az újszülött hazatér, a család ismét együtt lesz. Amikor már otthon van a kicsi, fektessünk rá nagy hangsúlyt, hogy a nagyobb se maradjon ki semmiből. Kérjünk tőle segítséget olyan, kisbaba-körüli teendőkben, amelyeket életkorának megfelelően el tud látni, például, hogy hozza oda nekünk a baba cumiját vagy segítsen a pelenkát elvinni a szemetesbe. Ez segíthet abban, hogy "büszke nagytesóként" definiálja magát. Mindig tartsuk szem előtt azt, hogy például, amikor nagyobb gyermekünk hangoskodik, és ezzel felébreszti az alvó csecsemőt, azt nem szándékosan teszi. Gyermeki létéből fakadóan számára ez a viselkedés a természetes, nem tudja még késleltetni vágyait. Fontos, hogy türelmesen és kedvesen beszéljünk vele ezekről a helyzetről, elmagyarázva azt, hogy mi az, ami az adott cselekedetével kapcsolatban nehézséget okoz, illetve, hogy mi az, amit kérünk tőle. Amikor a család távolabbi tagjai jönnek, hogy meglátogassák az új jövevényt, kérjük meg őket, hogy elsőként a nagyobb gyermeket üdvözöljék, vele foglalkozzanak. Szintén nagy segítség a korábbi napi rutin megtartása, amennyire csak lehetséges. Ha korábban minden reggel anyával együtt készítették el a kakaót, fontos, hogy ez megmaradjon továbbra is közös programnak. Ezen felül érdemes nagy hangsúlyt fektetni a közösen eltöltött időre is, így például, amikor a kicsi alszik, és valaki felügyeletet tud biztosítani, akkor elvinni a nagyobbikat a vágyott programra.

Vannak mesék, amelyek kifejezetten ezzel a témával foglalkoznak és segíthetik az, hogy gyermekünk megküzdjön a féltékenységgel.

A 3-6 éves korosztálynak szól "A tesó-ügy" című mesekönyv, amelyben Emma, az óvódás nagylány, mint nagytesó mutatja be azt, hogy mire is kell készülnie annak, aki hamarosan nagytesóvá válik. A trónfosztottság érzését mutatja be Alona Frankel könyve, az "Elefántkönyv - Kiselefánt születik", amely szintén hasznos a 2-4 éves kisgyermekek számára. A nagyobbaknak (4,5-9 év) Kádár Annamária könyvét, a "Mesepszichológia - Kinek kellett ez a testvér?" ajánlom, amelyben Lilla mesél arról, hogy milyen is, ha az embernek van egy kistestvére.

Természetesen előfordulhat, hogy a tünetek vagy a reakciók nagyobb méretet öltenek, nem elfogadható formában nyilvánulnak meg vagy akár hosszabb ideig is fennmaradnak. Ilyenkor érdemes egy gyermekpszichológust felkeresni, hiszen ez az állapot hosszú távú negatív hatásokkal is járhat, például önbizalomhiányhoz vezethet.

*Zaka Dóra pszichológus írása.

Ha tetszett, oszd meg másokkal is!

Források:

• Barlay, M. L., & Péley, B. (2016). A testvérkapcsolati kérdőív (SRQ-HU) hazai adaptációja. Magyar Pszichológiai Szemle, 71(2), 257-284.
• https://www.pszichofeszek.hu/testverfeltekenyseg.html
• https://pszichoforyou.hu/mese-a-testverfeltekenysgrol-kadar-annamariatol/