Párkapcsolati Évösszegző & Évtervező 2023-2024 (letölthető)

2023.12.29

Az évösszegzés és évtervezés egy nagyon jó módja annak, hogy fokozzuk mindennapi tudatosságainkat. Ahelyett, hogy csak átevickélnénk egyik évből a másikra, érdemesebb megállni egy kicsit. Végiggondolni, hogy mi minden történt, milyen hatások értek minket, hogyan változtunk. Nemcsak amiatt lehet szerepe, hogy a jó dolgokra emlékezzünk, hanem azért is, hogy időben felismerjük, ha valamilyen téren nem a megfelelő irányban mozdultunk el. Ez a fajta megállás egyénileg is elvégezhető, de éppúgy fontosnak tartom, hogy a párkapcsolatunknak is szenteljük kitüntetett figyelmet. Ezért állítottam össze ezt a párkapcsolati szemléletű évösszegzőt és évtervezőt. Hogy megélhessétek együtt ezt az élményt. Hogy kimondódhassanak olyan érzések, információk, amiket másképp nehéz beemelni a mindennapokba.  A tervező párterápia erőforrás-központúságára épül: hogy mi működik jól, és hogyan lehet mindezt fenntartani, sőt, akár még jobbá tenni. 

Töltsétek le, nyomtassátok ki és szánjatok rá időt, hogy együtt, nyugodtan végigmenjetek rajta. Higgyétek el, megéri!

Share