Fegyelmezés. Drámamentesen? - könyvajánló

Daniel Siegel és Tina Payne Bryson Drámamentes fegyelmezés című könyve "A káosz lecsillapítása és a fejlődő gyermeki elme integrált szemléletű gondozása" alcímet viseli. Olvasmányos szöveg, humoros ábrák, mindennapi életből vett példák, így bármely olvasó megtalálja a kapcsolódási pontot. Hat fejezeten át taglalják a drámamentes fegyelmezést, rögtön az elején meghatározva az eredményes fegyelmezés két elsődleges célját:

• együttműködésre és megfelelő viselkedésre bírni a gyermeket
• segíteni abban, hogy kifejlődjön bennük az önkontroll képessége.

Ez az a két szempont, amit érdemes a könyv olvasása során mindvégig szem előtt tartani.

Az első fejezet legfontosabb mondanivalója, hogy a fegyelmezés célja a tanítás. Ennek érdekében három kérdést javasolnak a szerzők, amelyeket érdemes feltenni magunknak szülőként azokban a szituációkban, amikor fegyelmezésre kerül a sor: 

Miért viselkedett így a gyermekem? Mit szeretnék tanítani neki ebben a pillanatban? Hogyan taníthatom meg legjobban ezt a leckét? 

Amíg a szülő is elgondolkodik a válaszokon, elmaradnak az automatikus reakciók, amiket adni szokott (hogy elveszi a gyermektől a szóban forgó tárgyat, felemeli a hangját, stb. - kinek-kinek saját eszköztára szerint), ezzel pedig gyermekét is belső mérlegelésre motiválja.

Miután megtörtént a fegyelmezés újragondolása (ahogy az első fejezet címe mondja), jöhet az anatómia-biológia óra szülőknek. Leírják az agy két szintjét, amelynek egyike csak a húszas évekre fejlődik ki, 

ráadásul éppen az, amelyik az empátiáért, a józan döntéshozásért, az alkalmazkodóképességért, a rugalmasságért, érzelmek és a test szabályozásáért, a személyes belátásért, és az erkölcsösségért felel. 

Ez nem egy elhanyagolható szempont, amikor gyermekünk viselkedését ítéljük meg.

Amikor a gyermekünk nehezen tud uralkodni magán, a legjobb, amit elsőként tehetünk, ha kapcsolódunk hozzá: meghallgatjuk, elmondjuk és éreztetjük (például érintéssel) együttérzésünket, empátiánkat. Ezzel segítjük azt, hogy megnyugodjon az idegrendszere, csökkenjen a heves szívverése, lassuljon a légzése és izmai is ellazuljanak. Azon túl, hogy ez a fajta kapcsolódás fejleszti a gyermek elméjét, még a szülő-gyermek kapcsolatot is segít elmélyíteni. A könyvben egy teljes fejezet szól a drámamentes fegyelmezés gyakorlati kivitelezéséről, ebből azonban most azt a három kapcsolódási elvet emelném ki, amelyet javaslatként megfogalmaznak. Az első így hangzik: "Halkítsuk le a "cápazenét", de mit is jelent ez? A cápazene lehalkítása azt jelenti, hogy csak az adott szituációt figyelembe véve reagálunk a gyermek viselkedésére. Nem keverjük ide, hogy "már a múltkor is" meg "te mindig...". Egyszerűen arra reagálunk, ami az adott történés volt. A másik elv, hogy megkeressük a miértet: mi a célja? kér valamit? mit próbál közölni velünk ezzel a viselkedéssel? A harmadik pedig, hogy gondoljuk át a hogyan-t, vagyis azt, hogy miként érdemes kommunikálnunk gyermekünk felé az adott szituációra vonatkozó elvárásainkat, kéréseinket.

Nagyon fontos, hogy megvárjuk azt, amíg a gyermekünk is készen áll minderre, és szintén elengedhetetlen, hogy következetesek legyünk, de ne úgy, hogy ez rugalmatlanná tesz minket. A következetesség lényege, hogy gyermekünk számára világos, hogy mit várunk tőle és kiszámítható, hogy adott viselkedés esetén milyen reakcióra számíthat.

A könyvben ezeken kívül számos gyakorlati tanács is fellelhető, mint például nyolc viselkedésformáló stratégia, vagy húsz olyan fegyelmezési hiba, amelyet még a legjobb szülők is elkövetnek. Bár viszonylag sok elméleti összefoglalót kapunk, ezek szükségesek ahhoz, hogy megértsük, pontosan mi megy végbe ilyenkor az agyban. A gyakorlati példáknak köszönhetően a megszerzett tudás könnyen átültethető a mindennapokba.

Ne feledjük, a cél hosszú távú: drámamentes fegyelmezéssel eljutni a fegyelmezés szükségtelenségéig! 

*Zaka Dóra pszichológus írása

Ha tetszett, oszd meg másokkal is!