Ezért mosolyogj a babádra
Manapság sokszor olvashatunk és hallhatunk különböző helyeken a "kötődés" témájáról. Nemcsak a pszichológia tudományában tölt be fontos szerepet, de a szülők is egyre inkább szeretnek elmélyülni ebben a kérdésben. Nem is csoda, hiszen a gyermekkorunkban megalapozott kötődési stílusunk az egész életünkre kihatással van.
Az, hogy felnőttként milyenek a kapcsolataink (és azokon belül is főleg a párkapcsolatunk) nagy részben függ attól, hogy mit tanultunk a szüleinktől. Sokan úgy vélekednek, hogy egy párkapcsolat akkor működik megfelelően, ha a két fél képes "érzelmileg elérhető" lenni és támaszt nyújtani a másiknak, amikor annak szüksége van rá. Azt, hogy ezeket hogyan kell csinálni, már a születésünktől kezdve tanuljuk. Kötődési mintázatunk jórészt az első babakori interakcióinkon alapszik, méghozzá azon, hogy gondozónk hogyan reagál ránk, Mielőtt továbbmegyünk, nézzük meg ezt a videót, amely Edward Tronick 1975-ös vizsgálatát mutatja be:
A videóhoz beállítható magyar nyelvű felirat a Beállítások>Feliratok>Automatikus fordítás>Magyar opciók választásával.
Mi is történik itt? Az anya ül és játszik a nagyjából egyéves gyermekével, aki boldog, nevet, mutogat a tárgyakra, anyja pedig visszamosolyog, beszél hozzá, reagál rá, ahogy a mindennapok során szokott. Ezt hívjuk a pszichológiában "tükrözésnek". Ezután a kísérletvezető megkéri az anyát, hogy ne reagáljon gyermekére, a hangulat pedig azonnal megváltozik: egy másodperc döbbenet után a kisgyermek az összes lehetséges képességét és eszközét beveti, hogy visszahozza édesanyját. Azt az édesanyát, akivel jó együtt lenni. Nevet, mutogat, "beszél" hozzá, nyafogni kezd, mintha csak követelné, hogy térjen vissza az az anyukája, akit ismer. Láthatóan zavarodott és boldogtalan, végül sírni is kezd. Ahogy az anya visszatér, a gyermek azonnal megnyugszik.
Egy átlagos nap alatt is rengeteg ilyen "tükrözés" történik anya és gyermeke között. Folyamatosan és kölcsönösen befolyásolják egymást és próbálnak ráhangolódni a másikra. Ha a baba sír és az anya sikeresen meg tudja vigasztalni, az mindkettejük számára fontos információt hordoz. Egyrészt, az anya nyugodtabbá és magabiztosabbá válik, hiszen sikerélményben volt része, ettől a hangja és a teljes kisugárzása is kellemesebb a baba számára. Másrészt, a baba megtanulja azt, hogy édesanyja "jelen van", meg fogja nyugtatni, ha ez szükségessé válik, ráadásul még nyugodt és kedves hangon is beszél hozzá, ami különösen kellemes.
A gyermekek számára az arc és a rajta megjelenő érzelmek különös fontossággal bírnak. Az első időszakban egyfajta kommunikációs viselkedés alapjául szolgál az arc - erről próbálják leolvasni egy-egy ismeretlen helyzetben, hogy miként is kellene reagálni. A mosolynak szintén kiemelt a jelentősége. Mi is mutathatná ezt jobban, mint hogy már egy baba két és fél hónapos kora körül megjelenhet a "szociális mosoly"? Természetesen, babánk már előtte is mosolyog, de akkor még szinte bármilyen külső ingerlésre vagy akár anélkül is megjelenik. A szociális mosoly lényege, hogy mások mosolyával kölcsönhatásban jelenik meg: a baba mosolyog, ha mások is ezt teszik, míg a baba mosolygása ugyanezt váltja ki a többiekből. Érthető tehát a mosoly fontossága a kapcsolatteremtésben. Ha a szülő és a baba jól együtt tud ebben működni, az mindkettejükre pozitív hatással van. S mint láthattuk, a hatás hosszú távú.