Az egyik fél sokat, a másik szinte semennyit sem beszél. Ismerős ez? Nézzük meg, mik is azok a családi szerepek.

A családterápia és párterápia során egyaránt nagy hangsúlyt fektetünk az úgynevezett "szerepek"-re. De miért is ilyen fontosak ezek? Legfőképpen azért, mert rengeteg információval látnak el bennünket a családok és az egyes tagjainak működéséről. 

A szerepek sokfélék lehetnek. A legalapvetőbbek és talán mindenki számára egyértelműek a funkcionális vagy praktikus szerepek. Ilyen például a mosogatás, a főzés és a többi házimunka. Vannak azonban olyanok is, amelyek kevésbé konkrétan megfoghatóak, mégis jelentősek, mint például az érzelmi szerepek

Általában jellemző a családokra, hogy vita esetén valaki "békítő" szerepbe helyezkedik, hogy hamarabb túllendüljenek a nehézségen. Ez például egy fontos érzelmi szerep. 

Végül, a szerepek harmadik kategóriáját a jelképes szerepek teszik ki. Mindenki számára ismerős lehet például "a bölcs" jelképes szerepe: a megfontolt, nyugodt családtag, aki nagy tudással és tapasztalattal rendelkezik, és minden helyzetre van valamilyen megoldási javaslata. Hasonlóképp, "a bohóc" (vagy éppen "mókamester"), aki szerepe szerint minden helyzetben vidámságot akar elérni. A szituációkban megjelenő feszültséget, fájdalmat egyaránt a humor erejével üti el.

A családi rendszernek ezen kívül részei az úgynevezett "destruktív szerepek" is. Ezek olyan viselkedéseket, jellemzőket takarnak, amelyeket kicsit minden családtag szeretne megtenni, de nem teheti, hiszen a saját maga által viselt szerep ezt nem teszi lehetővé. 

Egy tipikus ilyen szerep a "rossz gyerek" vagy "a család fekete báránya". Bár ezek a szerepek előnyökkel járhatnak (például a "rossz gyerek" szinte biztos, hogy több figyelmet kap a szüleitől, mint a "jó gyerek"), ugyanakkor gyakran elég hálátlanok tudnak lenni, és fárasztóak, megterhelőek a viselője számára. 

Nagyon fontos, hogy ezekbe a szerepekbe ne ragadjunk bele (vagy ne ragasszuk bele családtagunkat), legyen ebben rugalmasság. Ha tegnap Petike volt a "rossz gyerek", legyen ma Julcsi. 

A hétköznapokban gyakran látjuk a szerepek másik csoportosításának gyakorlati megjelenését: a párhuzamos (paralell) és kiegészítő (vagy más néven komplementer) szerepeket. 

Párhuzamos szerepről beszélünk, ha mindenki ugyanazt csinálja. Lehet ebben egy verseny-faktor is, ilyenkor a mondat inkább így hangzik: "ha te leülhetsz tévét nézni ahelyett, hogy elmosogatnál, akkor én is megtehetem ugyanezt". 

A kiegészítő szerepek gyakran látványos megjelenésűek. Talán mindenki számára ismerős az a fajta párkapcsolat, ahol az egyik fél szószátyár, szinte sosem hallgat, bárkivel bármiről el tud beszélgetni, a másik pedig csendes, magától sosem, kérdezés esetén is csak röviden válaszol. Ez például egy tipikus komplementer szerep. Hasonló, amikor az egyik fél szinte döntésképtelen, bizonytalan, míg a másik könnyen és határozottan dönt szinte bármilyen kérdésben. Mindennek van egy egymást erősítő vonatkozása: minél inkább hallgat az egyik fél, annál többet fog beszélni a másik, hogy kitöltse a csendet és persze, ahogy az egyre többet beszél, a csendes félnek egyre kevesebb lehetősége lesz megszólalni. A pár tagjai tehát együtt, közösen alakítják ki ezeknek a szerepeknek a működését.

Fontos, hogy nagyjából mindenkinek egyforma mennyiségű szerep jusson és azok rugalmasak alakíthatók legyenek, szükség esetén lehessen például helyettest találni. 

Érdemes odafigyelni arra is, hogy olyan személy kapja meg az adott szerepet, aki kompetens annak elvégzésében. Különösen fontos ez a gyerekek esetében, akik ahogy idősödnek, egyre nagyobb szerepet tudnak vállalni a család funkcionális szerepeiből. Következő bejegyzésünkben erről olvashatnak majd.

*Zaka Dóra pszichológus írása.

Ha tetszett, oszd meg másokkal is!